Közelharc

Közelharc

Ukrajna és a fehér zászló esete

2024. március 20. - optimus55

Én is, mint – gondolom – sokan mások, figyelemmel kísérem az ukrajnai háborút. Figyelem a híreket, olvasok elemzést, videókat nézek stb. Sajnálattal veszem, hogy Európában háború folyik, azt még jobban, hogy az eszkalálódott helyzet miatt a végét se látni. Sajnálom, hogy a háborúban részt vevők és azok áldozatai nem lehetnek a szeretteikkel, nem tudnak nyaralni, egy meccset megnézni, vagy megenni egy hamburgert a Mekiben.

Érdekesnek tartom Európa és Amerika hozzáállását, de az biztos, hogy ez a háború végét még nem hozta el, viszont az általuk felkínált és át is adott támogatások felhasználása az ukránok által kontrol nélkülinek tűnik.

Miért mondom ezt? Láttam a Youtube-on egy, illetve két, 18+-os videót, a Daily Mail jóvoltából. (Az első videó már csak vagy részekben látható, vagy be kell jelentkezni. A másodikban sok képkockázás van.) Teljesen elszörnyedtem, főleg, hogy már kb. 16 millióan látták. A történet ’egyszerű’, egy ukrán tank hogyan öl meg orosz katonákat.

Sok mindent lehet olvasni, látni a felekről, de mivel a világ nagyobb része orosz ellenes, így az ukránok által elkövetett esetek vagy nem is kerülnek nyilvánosságra, vagy eltörpítik, hiszen ők az áldozatok. Viszont én azt gondolom, hogy egyik fél se maszületett bárány, és a videók, melyek linkjét megadom, ezt bizonyítják is.

Az esetről - ahogy írtam - két felvétel készült, feltehetően drónnal, hiszen gyakorlatilag két légifelvételt látunk. A videókon egy lövészárokban lévő orosz katonák elleni ukrán támadás látható. Az első videó kb. 10 perces, a felvételen az ukrán tank közvetlen közelről lövi a lövészárkot, és az oroszokat.

Ez a linkje:

https://www.youtube.com/watch?v=P5hlYzwYiJE

(Ez a címe: Terrifying moment Ukraine tank destroys Russian trenches at point-blank range)

 Azonban, ha jól megfigyeljük a videót, a 8. és a 9. perc között, pontosabban kb. 8:28 és 8:44 között, különös dolgot vehetünk észre egy – a felvétel középrészén található - fa mögött: egy fehér zászló lengedezik. Itt egy kép:

 feher_zaszlo.png

De hiába lengedezik, a támadás és a megsemmisítés tovább folyik. Sőt a második videón, melynek linkje:

 https://www.youtube.com/watch?v=Zq2VDXhCUsM

(Ez a címe: Revenge Ukraine tanks runs over Russian trenches after terrifying point-blank battle)

az látható, hogy a lövészárkot a tankkal betemetik, biztos, ami biztos, aki addig nem halt meg, az most igen.

Én nem vagyok katonai szakértő, és nem nyilvánítanék véleményt arról, hogy egy tankkal mit lehet vagy sem csinálni egy háborúban, azt viszont tudom, hogy vannak már háborús szabályok, melyeket illik betartani, főleg, ha azokat a szabályokat elismertük, és függetlenül attól, hogy minek nevezzük a háborút, pl. katonai műveletnek, mert az nem túl erős.. Így például a Genfi Egyezmények, illetve azok Kiegészítő Jegyzőkönyvei, melyeket Ukrajna is aláírt. Szeretnék idézni ezen dokumentumokból:

 A hadrakelt fegyveres erők sebesültjei és betegei helyzetének javítására vonatkozóan Genfben, 1949. augusztus 12-én kelt Egyezmény

  1. Fejezet Általános rendelkezések
  2. cikk

 Valamely Magas Szerződő Fél területén keletkező nem nemzetközi jellegű fegyveres összeütközés esetén mindegyik összeütköző Fél köteles legalább az alábbi rendelkezéseket alkalmazni:

  1. Azokat a személyeket, akik az ellenségeskedésekben nem vesznek közvetlenül részt, ideértve a fegyveres erőknek azokat a tagjait, akik letették a fegyvert és azokat a személyeket, akik betegség, sebesülés, elfogatás vagy más ok következtében harcképtelenekké váltak, minden körülmények között, fajon, színen, valláson, hiten, nemen, születésen vagy vagyonon, valamint más hasonló ismérven alapuló bármely hátrányos megkülönböztetés nélkül emberséges bánásmódban kell részesíteni.

Ebből a célból mindenkor és mindenütt tilos a fent említett személyek tekintetében:

  1. a) az élet és a testi épség elleni merénylet, különösen a bármely formában megnyilvánuló emberölés, csonkítás, kegyetlen bánásmód, kínzás,
  2. b) túszok szedése,
  3. c) az emberi méltóság megsértése, különösen a megalázó és lealacsonyító bánásmód,
  4. d) a szabályszerűen megalakított és a művelt népek részéről elengedhetetlennek elismert igazságszolgáltatási biztosítékok alapján működő bíróság által előzetesen meghozott ítélet nélkül kiszabott büntetés és annak végrehajtása.
  5. A sebesülteket és a betegeket össze kell szedni és ápolásban kell részesíteni.

 

Az 1949. augusztus 12-én kötött Genfi Egyezményeket Kiegészítő és a nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelméről szóló Jegyzőkönyv (I. Jegyzőkönyv)

III. RÉSZ Hadviselési módok és eszközök - a harcosok és hadifoglyok jogállása

  1. Cím Hadviselési módok és eszközök
  2. Cikk Kegyelem

Tilos olyan parancs kiadása, hogy senki sem maradhat életben, az ellenséget ezzel fenyegeti, illetve a hadműveleteket ilyen alapon folytatni.

  1. Cikk A harcképtelen ellenség védelme
  2. Nem szabad megtámadni azt, akiről felismerik, vagy az adott körülmények között felismerhető, hogy harcképtelen.
  3. Harcképtelen az a személy, aki:
  4. a) a szembenálló Fél hatalmában van,
  5. b) egyértelműen kifejezésre juttatja azt a szándékát, hogy megadja magát,

vagy

  1. c) sebesülése, vagy betegsége következtében elvesztette eszméletét, vagy egyébként magatehetetlenné vált, és azért önvédelemre képtelen,

feltéve, hogy bármely felsorolt esetben tartózkodik ellenséges cselekmények elkövetésétől és nem kísérel meg szökést.

  1. Ha hadifogoly minőségben védelemre jogosult személyek kerülnek olyan rendkívüli harci körülmények között a szembenálló Fél hatalmába, amelyek nem teszik lehetővé a Harmadik Egyezmény III. Részének I. Címében szabályozott elszállításukat, szabadon kell őket engedni és minden ésszerű óvintézkedéssel gondoskodni kell biztonságukról.

Próbálom nem naívan figyelni ezt a háborút, mert a valóság sokkal keményebb, és persze az is lehet, hogy az oroszok is megcsinálták már ezt egy párszor, bár annyira hülye nem lennék, hogy az ilyenfajta harci cselekményeket nyilvánosságra hagyom hozni. Az is tudom, hogy a helyszínen, a harcszíntéren egy terep parancsnoknak nagyon kevés ideje van jó döntést hozni, csakhogy véleményem szerint ez más eset. Itt ez nem másodpercekről szólt. A tankok célirányosan mozogtak, volt idő jelenteni, sőt drónról figyelték egy páran az eseményeket, így akár a hadijognak megfelelő döntést is lehetett volna hozni. Természetesen egy fehér zászló színlelés is lehet (ami egyébként szintén ellentétes a hadijoggal), de itt egyértelműen látszik, hogy meg se kísérlik kideríteni, pedig a körülmények azt mutatják, hogy nagyon más esélyük nem lett volna az oroszoknak, csak megadni magukat. De, ha úgy vesszük, hogy nincs fehér zászló, és én rosszul állítom, hogy látom a videón, az események folytatása is kívánni valót maga után. Ezt bizonyítja a második video, ahol akár élve is eltemetik az ellenséget. Nem tudom, hogy Ukrajna támogatóinál mi a határ, ha van egyáltalán ilyen. Vagy mindegy, csak hulljanak az oroszok? Állítólag azért támogatjuk Ukrajnát, hogy ilyen ne fordulhasson elő, vagyis hogy egy ország „csak úgy” lerohan egy másikat. Viszont, ha meg behunyjuk a szemünket ilyen esetek felett, akkor meg minek vannak a szabályok, melyeket mi állítottunk fel magunknak? Egy másik, vagy következő fegyveres konfliktusnál akkor senkise hivatkozzon a hadijogi szabályokra, meg a Genfi Egyezményekre, ha annak betartása és betartatása nem következetes. (Igazából már ez történik Gázában).

Ez az eset nem most történt, hanem a tavalyi tavaszi hadjárat során, amikor az ukránok döngettek. Én se azonnal vettem észre, viszont megküldtem egy nemzetközi hírű lapnak, és a Nemzetközi Vöröskeresztnek, hogy mi a véleményük, de semmi. Hallgatás van.

Szóval csak szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy sütievés közben milyen videókat nézhetünk, fel se merülve bennünk, hogy, amit látunk már ezer határon túllépett.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://pallasathene.blog.hu/api/trackback/id/tr5318358649

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása